Vannak napok

Vannak napok, amikor egyszerűen semmi nem jó, minden balul sül el. Ezek azok a napok, amelyeknek valahol a vége felé kicsúszik a kezedből valami törékeny és ezer darabra hullva  repül szét. Vagy arról is felismerheted, hogyha a nehéz nap enyhítéseként szeretnél inni egy kávét, de az automata nem ad poharat, és végignézheted ahogyan a fekete nedű – amennyire az automatás kávé annak nevezhető – végigfolyik az álnok gép oldalán. Ilyen napokon szokott megtörténni az is, hogy a délutáni bevásárlás során hazafelé tartva leszakad a szatyor füle és minden szanaszét gurul. Igen a csokid is. És megeszi egy arra járó kutya – hm lehet túlzásokban estem. Sorolhatnám az emlékeim közül az ilyen napok rémségeit … inkább nem … csak még egy kép. A világ legszomorúbb dolgáról szerintem.

Nem tudom az ilyen napok eleve ilyennek rendeltettek, vagy a kedvünk szakítja-e le a szatyor fülét!? Minden esetre ma ilyen napom van. A fent felsoroltak közül az első eset az amely széttörte az utolsó reményemet is, hogy ez egy jó nap lehetne. Egy mécsestartót mostam el, mikor  – természetesen a művelet vége felé – bekövetkezett a vég, legalábbis a kis üvegcse számára. Ha most én nem én lennék, hanem valamelyik barátnőm, akkor valószínűleg rendkívül használhatatlan, de minden tekintetben nagyon okos tanácsokat mondanék neki. Olyanokat, hogy “ne mérgelődj, attól nem lesz jobb” vagy, hogy “ugyan már mindenkivel megesik az ilyesmi, csak ma érzékenyebben érintett”  vagy azt mondanám neki, hogy ” Próbáld meg a jó oldalát nézni. Az oldalán elég makacs volt az a kék festék, nem igazán akart lejönni. Így legalább bűntudat nélkül dobhattad ki”. Hm … ami azt illeti ez utóbbi gondolattól valóban mosolyra húzódott a szám.

Azt hiszem semmilyen világmegváltó “ezt tedd az ilyen napokon” listával nem tudok szolgálni nektek. Sajnálom. Ellenben nekem jobb kedvem lett attól, hogy ezt megírtam. Most megyek, olvasok. Remélem a könyvem lapjai a helyükön maradnak – de ha kihullanak, majd hajtogatok belőlük valamit. :)