DIY

Szervezz tökéletes lánybúcsút

2017. 08. 07. 3 hozzászólás

A nyár egy kicsit – vagy nagyon – az esküvőkről szól, ami óhatatlanul azt is jelenti, hogy barátnők sokasága fog bele lelkesen (vagy kevésbé lelkesen) a lánybúcsúk megszervezésébe, ami nem feltétlenül egyszerű feladat – de nem kell feltétlenül bonyolult se legyen.

Bár kissé fellengzősen hangzik a cím, de mivel én mindig nagyon igyekeztem, hogy tökéletes legyen, hát gondoltam miért is ne adhatnám tapasztalataim megosztásának ezt a címet. Már jó néhány lánybúcsú megszervezésén túl vagyok, az egészen egyszerűtől a nagyon összetettig. Ha statisztikákra is kíváncsiak vagytok, azt hiszem az elmúlt 3 évben 7 lánybúcsú szervezésében vettem részt, vagy voltam főszervező. Igaz, a tapasztalat kérdése relatív, mivel vetkőzős fiút egyetlen lánybúcsún se láttam (szerencsére a sajátomon se :) ) –  de ez a Menyasszonyokon múlt.

 

Ebből rögtön következik az első gondolatom. A legfontosabb, hogy egyeztess a buli főszereplőjével, hogy MILYEN jellegű bulit szeretne. Benne van-e a “vadabb” dolgokban, mennyire bánná ha idegenekkel is kellene játékokat megoldania, szeretne-e nyilvános helyre menni bulizni, vagy inkább csendesebb lánybúcsúra vágyik? Vágyik-e egyáltalán rá?
Mindezekről csak ő tud nyilatkozni, és meglepetés ide vagy oda, egyetlen menyasszony sem olyan naiv, hogy legalább ne sejtse, ha lesz lánybúcsúja. Ráadásul ha nem szeretné, akkor még igazán kellemetlenül is elsülhet a dolog. Tehát érdemes jó előre, akár egy, vagy fél évvel is hamarabb kifaggatni, hogy mire vágyik.

 

Hidd el, a meglepetés öröme így sem fog elveszni, ellenben számos nehéz kérdés már tisztázódik az elején.

 

Akár az alábbiakban felsorolt kérdések nagy részét is tisztázhatjátok vele, ha nem híve a meglepetéseknek, de ez már igazán személyiség függő, hogy ki mennyire szereti az ismeretlent. Én például – ha jól emlékszem –  a dátumot határoztam meg a saját lánybúcsúmkor, de meglepetésben így is volt részem bőven… de az egy másik történet :)

 

Fontos egyeztetni arról is, hogy KIKet szeretne meghívni. Előfordulhat, hogy olyan jó barátnők vagytok, hogy tényleg tudsz mindenkiről akiket szeretne ott látni a bulin, de nála jobban senki nem tudhatja ezt.

 

A mai világban már igazán egyszerű az ilyesmi, Facebookon viszonylag könnyű nekilátni a dolgoknak. Kétféle módszerrel is találkoztam már. Az egyik, hogy a menyasszony megadja a neveket, majd a szervezők közül valaki felveszi a kapcsolatot a számára ismeretlenekkel is. Ezután létrehoz egy csoportot vagy eseményt, ahol a szervezés fő folyama zajlik majd. A másik módszer, hogy maga a menyasszony hoz létre egy titkos csoportot, amelybe mindenkit meghív, majd ő maga kilép a csoportból, hogy ne lássa a továbbiakat.

 

Természetesen Facebook nélkül is lehet szervezni, csak jelenleg szerintem az a legkézenfekvőbb. Néhány alkalommal akár össze is lehet ülni, hogy személyesen beszéljétek meg az elképzeléseket.

 

Ha megvan, hogy milyen jellegű lesz a lánybúcsú és kik vesznek részt rajta, jöhet a neheze.

 

Vannak dolgok, amiket érdemes előre tisztázni. Az utóbbi néhány szervezéskor, felvállalva azt, hogy esetleg néhányan egy darabig furcsán néznek a monitorra, már rögtön az elején írtam egy kis monológot, elkerülendő a későbbi vitákat. Nők vagyunk, ráadásul általában kettőnél többen, így szinte lehetetlen, hogy minden mindenkinek megfeleljen, amiből könnyen születik vita.
A monológomban általában azzal kezdtem, hogy lefektettem egy-két szabályt. Leírtam,  hogy igazán jó bulit csak akkor tudunk szervezni, ha együttműködünk, hogy lehetősége van mindenkinek hozzászólni, de ha nem fejti ki valaki a véleményét semmilyen formában, akkor legyen szíves csendesen tűrni majd a bulin is, ha valami nem tetszik neki. Nem túl kedves kezdés igaz? :) De szerintem szükséges.
Lehet, hogy néhányan akik nem ismernek furcsán néztek, de eddig minden alkalommal elmúlt (vagy legalábbis nem jutott tudomásomra más :) ), és békésen tudtunk szervezkedni.

 

A másik nagyon fontos dolog amit érdemes még a legeslegelején tisztázni, azok az anyagiak, azaz a MENNYIÉRT. Fontos tehát megbeszélni, hogy kinek milyen mértékű költségvetés fér bele. Voltam már 3000 Ft-os lánybúcsún és 50.000 Ft-oson is. De határ a csillagos ég. Szóval már a legelején határozzátok meg, hogy nagyjából mi az az összeg, ami mindenkinek megfelel, és belefér. Persze ha több napos bulit szerveztek akkor nyilván a költségek is nagyobbak lesznek, de az élmények is. Ez csak rajtatok múlik, de tisztázzátok még a legelején, mert könnyű elszállni az anyagiakkal. De erre még kicsit visszatérek.

 

A Facebookon való szervezés azért is jó, mert sok eldöntendő kérdéssel fogtok szembesülni, amelyeket a legegyszerűbben a szavazós funkcióval lehet megvitatni.
Ilyen lehet a legegyszerűbb, de szintén még a legelején tisztázandó kérdés is, a MIKOR. Ebben az esetben igazán egyszerű a dolog, az esküvőt megelőző dátumok közül, amikor a legtöbben ráérnek, akkor lesz. Itt érdemes kitérni arra is, hogy egy vagy több napos eseményt szeretnétek-e.

 

Többek között a következő kérdéscsoport, a HOL kérdése is megvitatható a szavazás funkciójával. Könnyíti a helyzetet, ha a menyasszony nyilatkozott korábban-e tekintetben. Előfordulhat, hogy mindenképpen ragaszkodik ahhoz, hogy a lakhelye környékén legyen, vagy akár ennek a teljes ellentéte, hogy azt szeretné ha elutaznátok együtt. Ha a menyasszony nem nyilatkozott, vagy tényleg nem szeretnétek beavatni, akkor itt is az a legegyszerűbb – ami mindenhol – ami a legtöbbeknek megfelel.

 

Ha a település megvan, akkor ki kell találni, hogy szeretnétek-e egy “bázist” a lánybúcsúnak, vagy csak mászkálós legyen. Van-e valakinek olyan ingatlanja, ahol tartható a buli, vagy kell-e bérelni egy helyszínt? Ha szeretnétek bázist, akkor “Ottalvós” vagy elég egy szórakozóhely különterme?
Én személy szerint annak vagyok a híve, hogyha egynapos is a buli, akkor is jobb ha van egy hely, ahol készülődhettek, ahol a személyesebb játékok lejátszhatóak, ahol mások nélkül bulizhattok, és ahol a fáradt búcsúztató társaság nyugovóra tud térni. Erre jó lehet egy apartman, vagy ha olyan szerencsés a társaság, hogy van aki fel tudja ajánlani, akkor a csapatból valakinél.

 

Miután tisztázódtak a legfontosabb keretek, azaz a Milyen? Kik? Mennyiért? Mikor? és Hol? jöhetnek az apróbb részletek, amikben aztán igazán el lehet veszni.

 

Én az alábbiakat szoktam bedobni – nagyjából ebben a sorrendben – mint megvitatandó részletek:

 

A tematika 
Népszerűek mostanság, az adott tematika köré szervezett bulik, és én őszintén szólva nagyon szeretem, ha van 1-2 motívum ami  mentén felfűzhető a program. Ehhez persze nem árt, ha olyan jól ismerjük a menyasszonyt, hogy tudjuk mi az aminek örülne. Ez a téma lehet akár csak két szín, vagy akár egy egész “világ” felépítése. Tényleg csak a képzeletünk szabhat határt, a szárnyra keléshez meg ott a Pinterest. :)

 

Két ilyen megadott témájú lánybúcsúról már írtam bejegyzést, a többinél sajnos nem születtek olyan szép képek, de ezen bejegyzés folytatásaként majd szeretném megmutatni azokat is, néhány gyakorlati példával is fűszerezve. A Tengerpartos és a Hercegnős lánybúcsúról meséltem már, és néhány másik tematikus(abb) buli várja még, hogy elmeséljem: egy Las Vegasos, egy Pillangós egy Harry Potteres  és egy egyszerűbbre fogott Rocker Kittys :).
Szerintem megkönnyíti a szervezést  – vagy megbonyolítja? Lehet csak én vagyok elvetemült – ha van egy koncepció, ami köré lehet építkezni.

 

A meghívó
Már a menyasszonynak, hogy tudja hol legyen, mikor és mit vigyen magával. Én (a barátnőimmel) szeretem ezt is megbolondítani egy kicsit, és a tematika köré fonni a szövegezést. Igyekszem majd mielőbb megírni a bejegyzés második részét, és mutatni erre is néhány példát. Érdemes jó előre kiküldeni, hiszen az esküvő előtt elég kaotikusak a menyasszony mindennapjai. Ha nem “vacakolnátok” ilyesmivel, akkor csak szóljatok neki, hogy ekkor lesz, és itt találkoztok.

 

A menyasszony viselete
Nem feltétlenül szükséges, de azért általában szokás “feldíszíteni” az arát.
Kiegészítői lehetnek a tiara, a fátyol, a szalag vagy kitűző, esetleg nyomtatott póló, vagy egy külön erre az alkalomra vásárolt ruha …
Itt megint csak a saját ízlésemet tudom leírni, ami nem aranyszabály, csak nekem jobban tetszik, és bevált.
Én jobban szeretem a szép tiarát, a műanyag Party shoppos helyett, főleg mert ha jó előre, időben gondolkozunk, akkor e-bayről párszáz forintért nagyon szépeket lehet kapni. Hadd érezze a menyasszony kicsit elkényeztetve magát. Ráadásul az esküvői öltözékben sem mindenkinek tartozék a tiara, de azért valljuk be, kevés az a lány, aki nem viselne ilyesmit legalább egy estére. (Tudom, vannak :) )
A fátyol kérdésben én általában csinálok (hazugság, mert csak 2x kellett csinálnom, az esetek többi részében kértem egy leselejtezettet a szalonos barátnőmtől #köszicili ) hobbiboltban kapható sima hajfésűből és egy darab függönyből. De akár venni is lehet Party boltban, vagy… nemtudomhol, de biztosan lehet. A lényeg, hogy nem érdemes túlmisztifikálni.

 

A szalagról (tudjátok, az a szépségkirálynős) nekem személy szerint az a véleményem, hogy állandóan lecsúszik, és ez kényelmetlenné teszi, de tény, hogy jól mutat. Én lebeszélnélek titeket róla, de ha mégis erre jut a többség, akkor legyen nálatok biztostű és legalább két ponton rögzítsétek.

 

Én inkább kitűző párti vagyok. Akár ti is csinálhattok személyre szabott egyedi kitűzőt, erről leírást ITT találtok, Timi barátnőm blogján. Azokon a bulikon ahol együtt voltunk, Ő gyártotta, én viszont kicsit “lustább” módot választottam, és Canvában szerkesztettem egy képet, amit aztán megrendeltem ennek a webshopnak az oldalán. Mivel abszolút elégedett vagyok a munkájukkal, és a kiszállítás gyorsaságával ezért bátran merem ajánlani őket, de minden bizonnyal vannak más megbízható oldalak is. A méret mindig jó kérdés :), nekem a 75 mm-es sima kör jött be, de ez nem jelent semmit.

 

A ruházatot tekintve nekem két dolog tetszik. Az egyik, ha egy szép és jópofa felsőt kap a menyasszony. Szerény véleményem szerint érdemes kicsit úgy alakítani a pólót, vagy toppot, hogy később is szívesen felvegye, tehát érdemes a feliratokat, képeket úgy válogatni. Persze ez ismét csak ízlés kérdése – ráadásul lehet, hogy össze is firkáljátok / firkáltatjátok az este folyamán, tehát akkor meg igazán lényegtelen. A másik – kicsit drágább megoldás – ha vesztek neki egy klassz rucit, ami illik hozzá és a lánybúcsú témájához is. Ehhez persze fontos, hogy nagyon jól ismerjétek őt, és tudjátok milyen az ízlése és mérete – plusz, ne okozzon ez gondot a csapatnak anyagilag.
Amire az öltözéknél érdemes figyelni, hogy a meghívóban, vagy bárhol térjetek ki arra, hogy milyen ruhában érkezzen, hiszen elég kellemetlen ha ruhában jön, de kap egy pólót, vagy ha fekete melltartót vesz fel, de ráadtok egy fehér toppot…

 

A Ti öltözéketek
Nem mindenkinek fontos, nem is minden esetben szokás, de nagyon jól mutat, hogyha a csapat kicsit összeöltözik. Ha szeretnétek, akár magatoknak is csináltathattok pólót, vagy megbeszéltek egy stílust, de elég lehet akár az is, ha meghatároztok két színt és mindenki annak árnyalatait viseli. Én az utóbbit szeretem “alkalmazni”, egy kitűzővel, mivel talán ez a legköltséghatékonyabb. A kedvencem talán mégis a Las Vegasos lánybúcsú öltözéke volt, amikor mindenki fekete ruhát viselt (kivéve a menyasszony, aki fehér ruhát kapott) arany kiegészítőkkel, de ehhez kellett a társaság is, hiszen nem mindenki szereti a ruhákat, és valljuk be, kényelmesebb a felső-nadrág/szoknya kombináció.

 

A dekoráció
Mint azt lehet, hogy már hallottátok tőlem, elvetemült megszállottja vagyok, képes velem nagyon elszaladni a ló… vagyis az olló. Nem feltétlenül követendő a példa, de én szeretek a dekorációra nagy hangsúlyt fektetni, mert megadja a buli hangulatát.
A dekoráció része ami a falakra és egyéb dekorálható felületekre kerül, ami az esetleges terítést (szívószál, szalvéta, tányérok, poharak, pohárjelölők) illeti, de akár az is, ahogyan a feladatokat megkapja menyasszony (lásd pl. a Tengerpartos téma) vagy az ajándékok egy része is ide tartozhat.
Érdemes felvetni, hogy ki az aki szívesen részt vállal a dekoráció elkészítésében, és megbeszélni egymás között, hogy ki mit csinál. Akár össze is ülhettek egy (két) délután külön “dekorgyártós bulira”, ami szerintem mindig jó móka.

 

A feladatok
Ebben a tekintetben érdemes talán a leginkább figyelembe venni a menyasszony személyiségét, hiszen ahhoz, hogy jól érezze magát, tudni kell, hogy hol van számára a határ a kaland és kihívás illetve a kínos élmény között.

 

Sokkal könnyebb a szervezés úgy, ha néhányan, vagy akár mindenki hoz 1-2 feladatot, aminek ő biztosítja az esetleges eszközszükségletét, és ő vázolja fel a szabályokat, mint egy játékvezető. Ha megvannak a feladatok, hangulatos lehet őket azonos formára hozni – mint azt a dekornál már említettem.

 

Az ajándékok
Elsősorban azt érdemes eldönteni, hogy mindenki egyénileg készül, vagy inkább mindent közösen intézek. Szervezést nyilván az utóbbi igényel, de az első formátumban is érdemes egyeztetni, hogy ne kapjon 3 fakanalat és két kötényt a menyasszony. Utóbbi esetében pedig érdemes összegyűjteni az ötleteket, és együtt megbeszélni, hogy mit is visz haza magával a menyasszony az élményen kívül.

 

Lehet feladathoz is kötni az ajándékot, hogy egy adott feladat után kap egy valamit, de akár a buli végére, vagy másnapjára is hagyható az ajándékozás. Ez is, mint annyi minden más, a buli hangulatától függ.

 

Az enni-inni
Mindenképpen át kell gondolni, hogy mit fogtok enni és hol, hiszen mivel általában némi alkoholizálás is történik, ezért mindenképpen figyelni kell arra, hogy mind ti, mind pedig a menyasszony megfelelő mennyiséget egyen. Beülhettek egy étterembe a buli előtt, vagy rendelhettek valamit a bázisra, de a leggyakoribb esetekben szerintem “batyus buli” szokott lenni.
Nálam bevált módszer, hogy mindenki hoz 1-2 liter alkoholmenteset (elvileg ennyit inni is kellene egy embernek amúgy is), és valami sós vagy édes nasit. Illetve ha nem rendeltek vagy nem ültök be, akkor érdemes egyeztetni, hogy ki mit hoz. Salátás, fasirtos buli lesz? Vagy közösen főztök? Akkor valaki bevásárol és elosztjátok azt az összeget is a többivel, vagy szétosztjátok, hogy ki hozzon és mit? Ezeket a kérdéseket érdemes körüljárni.
Alkoholos italok tekintetében szerintem járható variáció, ha mindenki hoz valamit amit szeret, plusz közösen vesztek pezsgőt (vagy valami amit szerettek, és amivel az elején mindenki szívesen koccint), és a menyasszony kedvencéből is egy-két üveggel.

 

A program
Számtalan lehetőség közül lehet választani, hogy mivel szeretnétek tölteni az időt, ha nem “csak” bulizni akartok. Szabaduló szoba, kalandpark, lézerharc, gokart, fotózás, wellness, strand, minitanfolyam…. csak pénze legyen az embernek. Szerintem ezek nélkül is nagyszerű bulit lehet szervezni, viszont tény, hogy egy-egy ilyen élmény közösen a barátnőkkel nagyszerű ajándék, amit mindannyian élveztek.
Fontos átgondolni, hogy a játékokkal hogyan lehet a programot összehozni, mi fér bele az időbe. Nem pusztán a fent felsorolt kalandok esetében, hanem azok nélkül is érdemes egy hozzávetőleges vázat adni a nap(ok)nak, hogy ne azzal töltsétek az időt, hogy az utcán állva tanácskoztok, hogy hogyan tovább. Persze semmi esetre sem kell görcsösen ragaszkodni a programhoz, érdemes egy nagy adag rugalmasságot is betenni a hátizsákba, de nem baj, ha van valaki, aki kézben tartja a dolgokat és felvállalja a “vezető” szerepet. Talán az a legjobb, ha 2-3 barátnő, akik tudnak együtt működni felváltva viszik a stafétát.

 

A hosszadalmas felsorolásom végére, hoztam nektek egy kis segítséget, ami jól jöhet a szervezéskor. INNEN letölthettek egy excel táblát, amelynek formátuma már több bulin is bizonyított. Érdemes feltölteni – ha szoktátok használni –  google drivera, hogy mindenki hozzáférjen, és bele tudja írni a magáét. A tábla első fülén egy kis használti útmutatót is találtok, amivel most nem szaporítanám ezt az amúgy is hosszadalmas “összefoglalót” :)

 

Még a költségek elosztásáról szerettem volna pár szót szólni. Nem a saját “fejlesztésem”, de egy lánybúcsún “tanultam”, és nekem nagyon bejött a forma. Kell hozzá egy kis matek, de igyekszem elmagyarázni. Bocsi a szájbarágós fogalmazásért. :)

 

Minden költséget összegyűjtötök egy táblában (mondjuk abban, amit letöltöttetek innen :) ) majd azt leosztjátok a résztvevők számával. Mindenki kivétel nélkül beleadja azt az összeget, majd azok akik bármit is fizettek korábban, visszaveszik annak az összegét amit ők fizettek.

 

Szemléltető példa, a matekérettségi emlékére: Karcsi és Géza együtt vettek a múltban valamit 10 Ft-ért, amit már kifizettek. A Fizetéskor Karcsi 3 Ft-ot, Géza 7 Ft-ot adott a “valamiért”.  Ez fejenként 5 Ft volt. Elszámoláskor összedobják az asztalra a fejenként 5 Ft-ot, azaz összesen 10-et. Amikor a múltban fizették azt a valamit Karcsi 3 Ft-ot, Géza 7 Ft-ot adott bele, ezért Karcsi az asztalról “visszavesz” 3 Ft-ot, Géza pedig 7 Ft-ot. Adósság rendezve is.
 
Ez azért egyszerűbb mint az, hogy fejenként 5 forint lenne, de Karcsi csak kettőt ad, mert ti nem ketten vagytok, továbbá nem fiúk vagyunk :D így képesek vagyunk rettenetesen belegabalyodni és a végén már senki nem fogja tudni, hogy akkor kinek adott oda mit, így meg egyszerű: kifizettem valamit, azt vissza is kaptam, de én is beleadtam a részemet. Remélem valamennyire érthető. Így is előfordulhatnak keresztbe tartozások valami miatt – pl valaki fizet valakinek egy felest, a buli alatt – de legalább a fő költségek rendeződnek viszonylag hamar.

 

Végül még annyit szerettem volna elmondani, hogy ne felejtsétek el, hogy bár a menyasszony a főszereplő, kicsit rólatok is szól a buli. Ne görcsöljetek rá, igyekezzetek nem veszekedni a szervezés alatt, és éppen annyit alkoholizálni a bulin, hogy az ne menjen az élmény rovására.
Ne vegyétek nagyon komolyan minden szavamat, hiszen minden csapat másképpen működik. Lehet, hogy a barátnődnek annyi is elég, ha beültök valahova egy pohár borra. Ha viszont nem, akkor hajra! Szuper élmény – s talán én ezt szeretem a legjobban – mikor láthatod a barátnőd arcát ragyogni attól, amit létrehoztál, amivel ki tudtad fejezni azt, mennyire is fontos a barátságotok.

 

Remélem viszonylag hasznos kis összefoglalót tudtam írni – ha már rövidet nem is – és lesz olyan lánybúcsú amiben picit segíthettem ezáltal.

 

Jó Bulizást Nektek!

3 hozzászólás

  • Zsuzsa 2017. 08. 08. at 10:45

    Aztaaa, oh my god és Jesszus… nem semmi. Nekem nem volt, de mondjuk nem is vágytam rá. És a baráti körben is csak egy lánynak volt. Lehet, hogy a mi korosztályunkban (36) ez még, már nem trendi.
    Hát, kellenek idegek ezt megszervezni és túlélni. Gratula minden szervezőnek és menyasszonynak.

    • Reka 2017. 08. 08. at 11:16

      Azért ez egy elég sok mindenre kitérő bejegyzés lett. Természetesen nem feltétlenül kell ennyire “komolyan” venni. De arról minek írjak, hogy “üljetek be egy pohár borra” vagy “ne is szervezz semmit” :D
      Azért nincs 10 év se köztünk, szóval inkább arról van szó, hogy a te baráti körödben éppen nem volt az… de tudok 35-öst is, akinek világraszóló lánybúcsúja volt… :D
      Jó móka ez, amihez mindenki úgy áll hozzá, amilyen az ízlése. :D

  • Barbi 2017. 08. 08. at 13:32

    Az elso dolog ami eszembe jutott miutan vegig olvastam, hogy leszel a lanybucsum foszervezoje?? :D:D

    Szerintem nagyon jo lett a bejegyzes, szuper hasznos lesz sokak szamara, koszonjuk! :)

  • Leave a Reply

    Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

    ×