Kismama napló 0. rész – Előtte
Azt gondoltam nem fogok posztolni a várandósságról ide a blogra, de mostanra úgy érzem szeretném megörökíteni magamnak, s bevallom megosztani is jólesik a lelkemnek. Azt hiszem talán az is benne…
Azt gondoltam nem fogok posztolni a várandósságról ide a blogra, de mostanra úgy érzem szeretném megörökíteni magamnak, s bevallom megosztani is jólesik a lelkemnek. Azt hiszem talán az is benne…
Mit lehet írni több mint egy év csendesség után? Nem tehetek úgy, mintha mi sem történt volna, de nem tudom mégis mivel kezdjem… szóval hagyom, hogy kigördüljenek a szavak Az…
Nem, nem elírás. A “baka” része hiányzik belőle, így ez valóban csak egy kancs lista. Na de kezdem az elején. Tavaly a 29. születésnapomat követően írtam egy kilenc tételből…
Amikor elkezdtem szervezni ennek a posztnak a fotózását, álmomban sem gondoltam volna, hogy ez lesz belőle. Először is abszolút nem ilyen koncepció volt a fejemben, de mivel végül az időjárás…
Jól esett visszanézegetni az én virtuális naplóm, az Instagramom képeit, és válogatni belőle. Tanítja az embert, ha visszatekinthet a szép pillanatokra, hát megtettem most ezt én is. Válogattam a fontosakból……
Évek óta van egy idilli kép a fejemben a karácsonyfa vásárlásról. Egy nagyobbacska fenyőtelepet látok magam előtt, tele 1,5 – 3 méteres szépséges fákkal. Istvánnal kézen fogva sétálunk a…
Érkezett egy hozzászólás egy rólam készült fénykép alá: “Úgy szeretnék egyszer Vásárhelyi Réka lenni”… megmosolyogtam. S jó volt tudni, hogy a kommentből nem az irigység, sokkal inkább a kedvesség árad….