Keddi Kilenc – Tavaszi Tipp

    Végre-végre megérkezett a tavasz, s bár nálunk ma fújt a szél, azért a napsütéssel kiegészítve egészen tavaszi lett az időjárás! Ilyenkor kicsit minden a megújulásról szól, így igyekeztem…

Átlátszó vagy?

A Lelkes Blogverseny keretein belül jelent meg ez az írásom, de itt még nem olvashattátok. Épp itt az ideje. Emberek vesznek körül, és nevetünk. Vannak köztük igazi barátok, vannak, akiket régről ismerek,…

Bennragadt szavak

Eddigi életem legjobb január elseje volt az idei. Nem csináltunk semmit, csak  számomra két nagyon fontos emberrel bámultunk a tűzbe, és beszélgettünk. Órákig. Aztán sírtunk is. Azt nem órákig, csak ki-ki…

Kétezer-tizenöt

  Eljött az év utolsó napja. Dél múlt nem sokkal, és én a paplan melegébe burkolózva laptoppal az ölemben írom nektek ezt a bejegyzést. A férjem és anyukám hangja szűrődik…

Kevés kell

Egyik este egy gyertya lángját bámultam a sötét szobában. Megnyugtató volt, bár kissé szentimentális, tudom. A gyertya fénye mögött kirajzolódott az ismételten káoszba hajló szoba képe, és arra gondoltam, hogy…

×