Csodás magassarkúban és piros nyári ruhában tipeg felém egy nő az utcán. Még abból is magabiztosság árad, ahogyan a haját fújja a szél. Milyen jó neki, hogy ennyire magabiztos. Könnyű neki…
Ismerős “életkép”? Szinte aprócskára szeretném összehúzni magam, főleg mivel nekem csak egy lapos talpú régi kis szandál van a lábamon. Ilyenek vagyunk mi nők… vagy mi emberek. Önbizalom. Ön-bizalom. Persze, hogy bízom magamban! Vagy mégsem. Néha. De másokról mindig egyértelműen “tudom”, ha ők bíznak magukban, magamban pedig állandóan kételkedek. Néha kevesebbnek érzem magam másoknál, pedig nem kellene így legyen! Mindenkinek – Neked és Nekem is megvannak az értékeink. Miért látjuk meg könnyebben ezt másban? …mint a Pirosruhás. Pedig nem is tudhatom, hogy abban a pillanatban mit gondolt magában. Lehet, ugyan, hogy boldogan tartott hazafele munkából, egy jól sikerült nap után, vagy élete szerelméhez sietett egy csodás randevúra – esetleg kettő az egyben :) – azonban az is lehet, hogy rémes napja volt, mert nem ismerik el a munkahelyén, és csak az üres lakásba megy haza. Persze, a szél, az magabiztosan fújta a haját…de vajon erről ő is tudott? Nem fogom megtudni. Mint ahogyan azt sem tudhatom meg soha, ha a szél egy jobb vagy rosszabb napomon az én hajam fújja magabiztosan, és a velem szembe jövő magassarkús lány gondol arra, hogy “Könnyű neki…”
Hát legyen könnyű! Mert azt szeretném! Mert az önbizalmam csak rajtam múlik!
4 hozzászólás
Szia! Itt is leírom, nem csak Instagramon, hogy szuper bejegyzés lett. Nem régen beszélgettem el a szomszéd lánnyal, aki gyakran az én “pirosruhásom”. Egyedül él, folyton pörög és mindig hibátlanul néz ki. Gyakran érzem azt, hogy ó, de jó neki. A múltkori beszélgetésünkből kiderült, hogy ő pedig rendszeresen irigykedve nézi, ahogy én vonszolom haza a két gyereket kb. 2 kg homokkal nyakonöntve a játszóról. Mert ő meg már erre vágyik. Jól meg is beszéltük, hogy hamarosan felcserélődnek majd a dolgok, nekem ahogy nőnek a fiúk több szabadságon lesz, időm magamra, neki pedig pici gyerekei meg 2kg homok a nyakában. :) Ne haragudj, hogy hosszú voltam, de jó volt tegnap olvasni és ma a gondolataiddal ébredni, a mai napom ennek tükrében csak jó lehet. :)
Kedves Kriszti! Hatalmas öröm olvasni a soraidat, és örülök, hogy “hosszú” voltál! :) Milyen jó, hogy megbeszéltétek a szomszéd lánnyal, most már ha látod majd pörögni az jut majd eszedbe, hogy neked is milyen szuper, mert van ki 2 kg homokkal nyakon öntsön :D Gyönyörű napot!
Szia! :) instagramról találtam ide! Örülök hogy írsz blogot, olvasni fogom ezek után :) Sajnos az önbizalom nálam mindig nagy mumus. Folyton úgy érzem hogy nem vagyok elég jó/szép/vékony/sikeres… és még sorolhatnám… másokkal ellentétben. A hozzáálláson kell tényleg változtatni. Szép napot neked! Ha van kedved nézz be a blogomra is :)
Szia DoRcY! Örülök, hogy írtál,sokat jelent, komolyan! Igen,tényleg a hozzá állás az, amin a hangsúly van! Első lépés ként azt kell elhinni, hogy mindig van bennünk valami, amit más csodál.Mondjuk- ez csak egy ötlet, most jutott eszembe, Kriszti hozzászólása kapcsán – Kérdezz meg egy barátnődet, akire mindig felnézel, hogy mi az benned, amit szeretne önmagában is. Aztán ebből elindulva szép lassan keresd meg magadban azt amit szeretsz. Nem kell tökéletesnek lennünk,de szeretni magunkat azt kell. :)