Írtam egy korábbi bejegyzésben, ami egészen másról szólt, hogy “titkos” hobbim a szépségversenyek világa, és ígértem, hogy egyszer majd írok erről is. Mivel tegnapelőtt Kulcsár Edina lett az Első Udvarhölgy a Miss Word 2014-es versenyén, és ráadásul ő lett Miss Europe is, ezért jobb időpont csak az lett volna, ha még vasárnap megírom soraimat. :)
Nagyon Gratulálok Edinának, mert ez nagyon nagy dolog – és nem csak azért, mert magyar lány még nem jutott idáig – boldog lehet az ország, hogy olyan lányt sikerült kiválasztani idén, akinek a kinti zsűri is meglátta a lelke esszenciáját. Remélem, hogy a média rosszabbik hulláma nem sodorja magával, és akik az ő szörfdeszkájára kívánnak állni és azon meglovagolni a hullámokat, azok hamar le is esnek róla, hagyva, hogy Edina tényleg arra és azokra tudjon koncentrálni amire és akikre ő szeretne.
Nem ismerem Edinát, szinte semmit nem tudok róla, de nyilatkozatai alapján egy intelligens, kedves és nagyon természetes lány képe alakult ki bennem. Hogy a Pumpkin Paradise Bloggerének szavaival éljek, akinek az Edinával készült interjújából azt vettem ki, hogy valamelyest ismeri is őt: “Ritka hogy valaki ennyire ember tudjon maradni”
Hogy miért ritka? Mert a szépségipar egy nagyon nehéz és kemény ágazat, sok – többek között – lelki akadállyal, amin tényleg könnyű elbukni. Ugyanakkor tudom, hogy megvan a versenyekben az igazi Szépség is (hogy találóan fogalmazzak). Amikor azt hallja valaki, hogy “szépségverseny” akkor rögtön, azonnal és gondolkodás nélkül ítél. “A szépségversenyeken buta és beképzelt lányok indulnak”, gondolja a többség. Nem állítom, hogy nincsenek ilyen lányok az indulók között. De sok ilyen lány van azok között is, akik nem indulnak ilyen jellegű versenyen. Értitek mire szeretnék célozni?
Sok olyan verseny van, ami csak arról szól, hogy jelentkezel, kiválasztanak, végigsétálsz, mosolyogsz, nyersz, vagy nem nyersz. Illetve vannak azok a versenyek, ahol jelentkezel, kiválasztanak, foglalkoznak veled, tanulsz kommunikációt, koreográfiát, járást, élményeket gyűjtesz, végigsétálsz, mosolyogsz, koncentrálsz, nyilatkozol és végül vagy kerül korona a fejedre, vagy nem. Nyilvánvalóan az utóbbiak azok, amelyek során többet lehet profitálni, de az első körbe tartozók sem haszontalanok. Mert miközben vársz, hogy végigvonulj, és izgulsz, hogy hasra ne ess, aközben beszélgetsz, ismerkedsz, tapasztalsz másokról és mindezek közben a legfontosabb: tanulsz magadról. Hihetetlen, hogy miközben mindenki azt gondolja mennyire a külsőségekről szól egy ilyen verseny, milyen szintű önismereti tréninget nyújt.
Nehéz erről úgy írni, hogy nem osztom meg a személyes tapasztalataim. Miközben leírom azokat, szintén nehéz nem azt érezni, hogy soraimon ott függnek az ítélkező szemek. Nem indultam nagy szépségversenyen. Én tényleg csak egy kis szeletéből kaptam ezen világ hatalmas tortájából, ami van aki szerint finom, és van akinek nem ízlik. Tényleg ízlés kérdése. Indultam egyszer a Marionnaud címlaplány versenyén, egyszer az esküvőnk költségeit csökkenteni elhivatott Menyasszonyos szépségversenyen, és tavaly ilyenkor egy kisebb, kevésbé jól szervezett, de számomra azért jó néhány kellemes élményt okozó, hagyományosnak mondható versenyen, amit egy kozmetikai cég szervezett jótékonysági célokkal. Meglepő, hogy ezen versenyek alatt mennyi intelligens, okos, kedves és szerény lánnyal találkoztam. Igen, szerénnyel. Mert az, hogy kipróbálod magad egy szépségversenyen nem jelenti azt, hogy nem vagy alázatos és szerény. Ráadásnak még barátságokat is kötöttem. Nem csak afféle “több lett a facebook ismerőseim száma” barátságokat, hanem igaziakat!
El kell árulnom, azzal megküzdeni amit rásütnek az emberre ha részt vesz egy szépségversenyen elég nehéz, főként ha tényleg lelkiismeretes az illető. Sőt, tovább megyek, mert nem csak a kívülről jövő ítéletekkel kell megküzdeni. Azokat lehet kezelni, ráadásul többnyire ahol támadók vannak, ott vannak támogatók is. Azonban ami igazán nehéz, hogy sokszor meg kell küzdeni saját magaddal is. Ha az ember lányának még “papírja is lesz arról, hogy szép” (Dobó Kata fogalmazta így a Januári ÉVA Magazinban olvasható interjújában), akkor utána jönnek olyan kételyek, amelyekre sokszor nem is számít az ember lánya.
Van “papírom”, sőt korona is van otthon, amire büszke is vagyok. Miközben azonban büszke vagyok rá, nehéz nem tartani attól, hogy azt gondolják, hogy “csak ennyi vagyok”. Nehéz nem észrevenni az irigységet, holott nem annyira van mire irigynek lenni, mivel semmivel nem több valaki attól, hogy nyert egy ilyen versenyen, mint valaki, aki nem is vett részt rajta. Csak arról van szó, hogy egy koronabirtokosnak, “szépségkirálynőnek” egy fejezet erről is van az élete történetében.
Nehéz, hogy úgy mesélni az élményeimről, hogy közben ne gondolják azt, hogy dicsekedni akarok, holott tényleg csak annyira jó volt, annyira izgalmas, hogy szeretném megosztani. Persze ezekkel a “démonaimmal” nekem kell megküzdenem..
Egy szó mint száz, szeretném ha az emberek kicsit jobban belátnák, hogy amellett, hogy a szépségverseny egy show – mert nyilvánvalóan az is – amellett ez egy sokat adó, sokszor valódi és tényleg érvényes jótékony céllal szerveződő, és tenni akaró rendezvény is lehet. Kedves, intelligens és okos indulókkal. Lélekkel.
No Comments