Mit gondolnak mások

2016. 03. 21. 6 hozzászólás

 

Mások gondolatai amelyek rólunk szólnak, olyan jelentősek és súlyosak, hogy többet érnek annál, amit mi szeretnénk.  Főleg mások azon gondolatai, amelyek a mi életünkre vonatkoznak! Mások gondolatai miatt érdemesebb valamit meg sem tenni. Vagy éppen valamit meg kell tenni. Kétség sem fér hozzá, mások gondolatai igazabbak rólunk, és tetteinkről, mint ahogyan mi látjuk a saját utunkat.  Ráadásul mások gondolatai örökre szólnak, még véletlenül sem felejtődnek el soha.  Csak mi vagyunk olyan feledékenyek, hogy a másokról szőtt gondolatainkat elfelejtjük.

Khm… nagyon remélem az irónia csak elolvasva is irónia. Remélem! Persze, attól még, hogy irónia, sajnos mégis sokszor úgy élünk, mintha igaz is lenne.  Mások gondolati sokszor jobban befolyásolják az életünket, mint a sajátjaink. Persze vannak nagyon fontos, igaz, őszinte, és tanító gondolatok is mások gondolatai között. Ha nem lennének, nem olvasnánk blogokat. :) De most nem azokra a gondolatokra gondolok.

Gondolatokra gondolok. Gondol…. sokszor leírva, milyen érdekes ez a szó! Gond-ol. Gond-ol-kozik. Gond. Hűha… kéretik sürgősen egy nyelvész a habfürdő színterére, mert súlyos témától elkanyarodás veszélye fenyeget! (Szép nyelv ez a magyar!!!)

Mi volt a legutóbbi tettem amelyet az befolyásolt, hogy mások mit gondolnak?

Bár apróság, már többször is végigcsináltam ugyan ezt a cselekvéssort. Kirúzsoztam a szám egy erősebb színnel. Megállapítottam, hogy tetszik. A Férjem is megállapította, hogy tetszik neki (mert mint ismeretes a Férj, az nem “mások”, szóval az ő véleménye mindig fontos, csak néha figyelmen kívül hagyható :) ). Elindultam, és amint az ismerősök meglátták, sőt van, hogy még hamarabb… letöröltem… “nem is kellett volna, nem illik hozzám”….. Nem tragédia egyébként. Lehet, hogy tényleg nem illik hozzám az erős rúzs. Amúgy is leiszom-eszem. De olyan jó lenne ha egyszer nem törődnék azzal, hogy mit gondolnak arról, hogy nekem erős rúzs van a számon! Főleg, hogy  valószínűleg nem is érdekli “őket”. 

Számtalan jelentéktelen mozzanata van az életünknek, amit nem mi irányítunk. Azt gondoljuk, hogy mi tesszük, de közben olyan könnyed mozdulattal dobjuk át a gyeplőt másnak, hogy észre sem vesszük! És sok-sok jelentős döntést is hozunk aszerint, hogy mit gondolnak, sőt, mit szólnak majd mások.  (Ugyanakkor Istennek nem megy ilyen könnyen a gyeplő átadása, holott mennyivel jobban járnánk néha!) 

Milyen mértékben kell törődnünk mások véleményével és milyen mértékben kell más mércéjével élnünk?  Van egy egészséges egyensúly, amit a saját érdekünkben érdemes megtartanunk, én vannak dolgok amelyekre ha odafigyelünk, kevesebb szorongással kell megküzdenünk. Mert az az igazság, hogy az, hogy meg akarunk felelni másoknak bizony sokszor szorongást okoz. És még csak észre sem vesszük, hogy ez a problémánk.

Meg kell fogalmaznunk önmagunk számára, hogy kik azok akiknek a véleménye fontos, és nekik milyen mértékig engedünk beleszólást.

Az utca emberéről van szó, aki teljesen idegen? Ha nem bántjuk, nem okozunk neki kellemetlenséget, akkor igazán nem számít, hogy ő mit gondol a fejében rólunk. Sőt, az is mindegy, hogy mit súg oda gonosz módon a mellette lévőnek. Legalább nem unatkozik.

Ha a szomszéd volt lakótársának a kutyasétáltatójáról van szó, illetve a mi életünkről… nos azt hiszem nem kell kifejtenem, hogy mennyire kell adnunk a véleményére. :)

Sokkal nehezebb a helyzet, ha egy közeli családtag, vagy barát véleményéről van szó. Hiszen mégiscsak fontosak számunkra, szeretnénk ha boldogok lennének. Ha olyasmit szeretnénk ami nekik nem tetszene, ne döntsük el mi magunk, hogy megfelelünk inkább nekik, mert “mit fog szólni”, ha nem. A legegyszerűbb recept egy kiadós beszélgetés, megkockáztatva, hogy veszekedésbe fullad… de legalább minden kimondásra kerül.

De tisztában vagyok vele, hogy ez nem ilyen egyszerű…Ilyenkor mit lehet tenni? Ha elég erős egyéniségek vagyunk, akkor egy vállrándítás, és annak tudatosítása magunkban is, hogy a mi életünkről van szó, és ha ő ezt nem érti meg, akkor mondjon, gondoljon amit szeretne. Ha elég erős a kapocs köztünk, nem lesz gond, “majd elmúlik”.

Ha sajnos hajlamosak vagyunk órákat ébren tölteni azon forgolódva, hogy mitévők legyünk, mert “mit fog szólni”, ha így, vagy úgy lesz, akkor kezdjünk piciben “nem törődni” mások véleményével. Figyeljük a saját cselekedeteinket, és nézzünk rá picit kívülről. Tényleg olyan fontos, hogy másnak mi a véleménye? Számítani fog később is? ÉN mit szeretnék, mi tenne boldoggá? Figyelj oda magadra, mert a te gondolatid és tetteid kell legyenek számodra a legfontosabbak.

És egyébként is… Egy régebbi bejegyzésemben már írtam – vagyis mivel ott a téma a középiskola volt, ezért nem pontosan ezt írtam, de majdnem:

Mindegy, hogy mit gondolnak rólad mások. Többnyire amúgy sem azt gondolják, amit te gondolsz, hogy gondolnak. Szóval mindegy, hogy mit gondolnak.

 

 

 

 

6 hozzászólás

  • Emlékbuborék 2016. 03. 21. at 19:31

    Szia. :)
    A napokban megkaptam életem első blogos díját, melyet ezúton is szeretnék neked is tovább adni, hiszen az egyik kedvenc bloggerem vagy. :) Nem várom el, hogy posztot készíts belőle, azonban szívesen olvasnám a válaszaidat a kérdéseimre, ha mást nem, akkor az eredeti posztom alatt, melyet alább belinkelek.
    További kellemes blogolást kívánok! :)

    Niki ( Emlékbuborék )
    http://emlekbuborek.pe.hu/szemelyes/dorothy-blog-award/

    • Reka 2016. 03. 21. at 19:41

      Jajj nagyon köszönöm! Nagyon nagyon jól esik!! <3 Fogok írni, megigérem!!

  • Timi Thimmyke 2016. 03. 21. at 20:15

    Istenem hányszor töröltem már le a rúzst a számról… :D

  • Anami Blog 2016. 03. 22. at 07:59

    Ezt (is) oldom terapian mar egy ideje :)

  • Diana H. 2016. 03. 22. at 12:13

    Jaj, hogy én is mennyiszer letöröltem már a rúzst magamról! Csak mert féltem attól, hogy mások mit fognak szólni hozzá, pedig nekem nagyon tetszett. Főleg, amikor egy igazi vörös színt kentem fel, és édesapám vicceskedve megjegyezte, hogy “az utcasarokra készülsz?”.. na ezek után nekem több se kellett, letöröltem. De ahogy te is írtad, nagyon nehéz figyelmen kívül hagyni a családunk és az igazi barátaink véleményét. Legalább is ilyen szempontból. Remélem, idővel sikerülni fog! :)

    U.i.: Ezt az idézetedet még mindig nagyon szeretem és sokszor eszembe jut! :’)

  • Emma 2016. 03. 22. at 13:03

    Ez nekem is egy örök harc, amiben mindig-mindig fejlődnöm kell, és szerintem sokakat érint. Jó volt olvasni a bejegyzést, köszi, hogy írtál erről! :)

  • Leave a Reply

    Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

    Rólam

    Nő. Feleség. Kislány. Nővér. Húg. Barátnő. Kolléga. Kézműves. Modell. Fotós. Blogger. Én.  Én vagyok, és: Őszintén?! Szeretek én lenni... néha nem, de talán ez nem baj, ilyen vagyok, talán ilyen vagy Te is... Olvass tovább

    INSTAHAB

    Legnépszerűbb Bejegyzések

    Címkék

    ×