Ha valaki a Habfürdőnek régebb óta olvasója, akkor nem újdonság számára, hogy szeretem és követem az Oscar Gálát már évek óta. Szeretek kedvenceket választani, szurkolni, örülni, vagy éppen egyet nem érteni. Számomra hatalmas öröm, hogy idén is szurkolhatok kis hazánk tehetségeinek, ráadásul egy hozzám ennyire közel álló filmnek, mint a Mindenki.
Update: Megváltoztattam a bejegyzés címét, mert IGEN!!! IGEN!!! IGEN!!!! MEGNYERTE az Oscar-díjat a Mindenki!!!! Nagyon Gratulálok az alkotóknak!!!
Amint megláttam a hírt, azonnal írtam azoknak a barátaimnak, akikkel egy-egy filmklubbot megszégyenítő beszélgetésekbe vagyunk képesek bocsátkozni akár hosszú órákra is. Rögtön időpontot egyeztettünk, hogy mikor nézzük meg – mert bár csak szűkös fél óra, ez annál jelentősebb dolog, hogy csak úgy külön-külön kerítsünk rá sort.
Mióta láttuk, eltelt néhány hét, én pedig csak érlelgettem magamban a gondolataim, mert elsőre nagyjából csak annyit tudtam volna írni, hogy: Nézzétek meg, mert fantasztikusan jó!, ez viszont egy bejegyzéshez valljuk be, igen kevés.
Szomorú csak azért vagyok kicsit, hogy egészen egy Oscar jelölésig el kellett jutnia ahhoz, hogy a szélesebb hazai közönség is megismerje – és így is sokan elmennek mellette. Szomorú, hogy amíg nem kapott jelölést, nem is hallottam róla… s ha valami miatt nem jelölik, talán soha nem is nézem meg, és ezzel tényleg szegényebb lennék. Jól jellemzi ez a művészetet… csináld akármilyen jól, ha valaki “fontos” nem figyel fel rád, nincs lehetőséged megmutatni a tehetséged a nagyvilágnak, pedig lehet a nagyvilág értékelné azt. De talán ez a szép is az igazi művészetben… csinálni szívből akkor is, ha csak kevesekhez jut el.
Na de visszatérve a filmre. Bár én mostanában már igyekszem minél kevesebbet megtudni a megnézendő filmekről, és csak plakátot, vagy az előzetes néhány képkockáját nézem meg, azért mégiscsak idemásolom a történetét, és az előzetesét, mert egyrészt nem mindenki olyan mint én, másrészt a Mindenki egyértelműen nem az a film, ahol csupán a történet és annak “felgöngyölítése” adja az élményt.
“1991-et írunk, a tízéves, visszahúzódó Zsófi új iskolába kerül. Eleinte persze minden furcsa és idegen, de hamar megtalálja a helyét: felveszik az iskola híres kórusába, és barátra is talál az osztály hangadója, Liza személyében. Hamarosan azonban a lányok olyan súlyos kérdésekkel szembesülnek, amik egy felnőttet is nehéz helyzetbe kényszerítenének. A kórusvezető tanár, Erika néni nem válogat a módszerekben, ha a kórus sikeréről van szó …” (Forrás: origo.hu)
Ez a rövid film számomra egy varázslat. Varázsol úgy, hogy közben nem alkalmaz hatásvadász művészeti elemeket, és nem akar semmit “lenyomni a torkunkon”. Elméletileg semmi rendkívülit nem csinál… és mégis: elvarázsolja a nézőt a bájával, a szemnek kellemes színvilágával és vidám zenéjével. Na meg sok minden mással.
A film elején megjelentek előttem az iskolás éveim, és könnybe lábadt a szemem attól amit láttam. A légkör, amit felidéz kicsit visszaröpített kisiskolás koromba, az órák közi szünetekbe, a “gumizás”, és az “An-taka-ténusz” tapsikolós játékának világába, a hetesek komoly jelentései és a “csúnya hajgumik” közé. (Emlékeztek azokra a nagy és otromba hajgumikra?) Csak ültem egész film alatt, és a torkom elszorult a meghatottságtól mind a légkör, mind pedig a történet miatt. Az egyik kedvenc jelenetem éppen ezért ( a film 11. percében) az az iskolai szünet, amelyben számtalan, a gyermekkoromra jellemző elem felbukkan, remek zenei aláfestéssel. Külön ráadás, hogy csak másodszorra megnézve láttam meg a finom kis jelenethármast, amivel az idő előrehaladását, és a két kislány barátságának felépülését mutatja meg a rendező. (Van aki észrevette már, hogy mire gondolok?)
Számomra elsősorban ez adott a legtöbbet, de kétségtelen, hogy ennél sokkal több van benne, mivel a Hollywoodi zsűriben feltehetően nem sokan ültek olyanok, akik Magyarországon voltak kisiskolások a rendszerváltás utáni időszakban. Az ő szívüket feltehetően nem ez szólította meg.
Mert igen, ez a kisfilm a szívhez szól! Azoknak szól, akik érezték már magukat kevesebbnek, akik érezték már magukat kirekesztettnek és akikkel bántak már igazságtalanul, mintha az lenne a világ legtermészetesebb dolga. Mert a film a bátorságról, a gyermeki játékosságról, az összefogás erejéről az őszinte barátságról és arról szól, hogy van jó a világban.
A film huszonvalahány perce után, az utolsó hang elcsendülése és a stáblista tiszteletteljes végigolvasása után még néhány percig csöndben ültünk, és mindenki dédelgette a szívében azt amit a Mindenkitől kapott. Egy amolyan megfoghatatlan jó érzést.
Külön megmosolyogtatott a férjem megjegyzése, miszerint “Egyszerűen nem tudok elvonatkoztatni attól, hogy a főszereplő Zsófit játszó kislány mennyire hasonlít a gyerekkori Rékára”. Szerintem ez leginkább a színek miatt lehet, hiszen én is szőke, világos szemű kislány voltam (és nagylány vagyok), de majd keresek egy képet tízéves koromból, és jól megnézem.
A szereplők egyébként szuperül lettek castingolva, és remek alakítást is nyújtanak. Ahogy utánaolvastam (például itt egy remek interjú Gáspárfalvi Dorkával és Hais Dorottyával), pont ma (02.23) indulnak Los Angelesbe, ami óriási élmény lehet felnőttként is, nem hogy 13-14 évesen!
Nagyon-nagyon szurkolok nekik, hogy átélhessék azt is, hogy a Mindenki így is hosszú listát alkotó díjai mellé, odakerülhessen az Oscar is.
A filmet egyébként a Duna tévén megnézhetitek Február 26-án, vasárnap este 21.05-től, vagy az HBO GO-n is.
3 hozzászólás
Miután megtudtam, hogy Oscarra jelöltek ismét egy magyar filmet egyből kíváncsi lettem rá vajon mi is lehet az. Bár eddig sajnos nem volt túl sok időm arra, hogy utána nézzek pontosan miről is szól a Mindenki vagy esetleg meg is nézzem. Az élménybeszámolódat olvasva még kíváncsibbá tettél Réka, úgyhogy a hétvégén megpróbálok sort keríteni rá. Köszönöm a löketet! :)
Direkt halogattam a bejegyzésed olvasását, hogy nehogy bármilyen hatás, vélemény is érjen a Mindenki megnézése előtt. Tegnap sikerült megnéznem a Dunán, és hozzád hasonlóan bennem is érzéseket hozott felszínre a film, és anélkül, hogy ismerném a kategória többi jelöltjét, úgy érzem jogosan érdemelte ki az Oscar díjat. ?
Annyira szerettem én is. Szívesen néztem volna veletek, hogy aztán beszélgessünk róla.:) Csodálatos film! Megérdemelte a díjat. Viszont engem is bánt kicsit, hogy még így is nógatni kell 1-2ismerősömet, hogy nézze meg!