DIY

5 DIY Karácsonyi csomagolás

2017. 12. 08. No Comments

 

A karácsonyi készülődésben az egyik legkedvesebb tevékenység számomra az ajándékok csomagolásának megtervezése. Tudom, hogy sokak szerint felesleges, illetve, hogy hamar “tönkreteszik”, de azt gondolom, hogy ahogyan a szép süteményeknek, úgy a szép csomagolásnak is van létjogosultsága. Hozzá tartozik az ajándékhoz, és ezzel is ki lehet fejezni azt, hogy mennyire fontos számunkra az, akihez végül kerül.

Múlthéten említettem már, hogy régóta dédelgetett projekt volt számomra ez, amit most megvalósítottunk. Azt gondolom, hogyha a Lidl nem keres meg, akkor idén is csak ábránd maradt volna ez a poszt, mert annyira zsúfoltak a mindennapok, hogy nem biztos, hogy besűritettem volna, hogyha nincs ez a kis plusz.

Hatalmas élvezettel vetettem be magam a Lidl polcai közé, – röpke másfél órára – hogy kiválasszam az alapanyagokat. Gondolhatjátok, hogy nem azért volt ennyi idő, mert nem találtam semmit. Csak úgy jöttek az ötletek, s a végén már visszafele kellett pakoljak a kosárból, mert tudtam, ennyiféle variációt képtelenség megvalósítani. Mikor hazaértem, olyan lelkesen túrtam fel a szatyrot, mintha egy ajándékcsomagot bontogattam volna. Mintha nem én magam lettem volna az, aki a kosárba pakolt. Gyermeki lelkesedéssel tudom a hozzávalókat pakolgatni egy-egy kreatív projekthez.

Nagyon szeretem a sima postai csomagolópapírt, évek óta ezt használom alapnak, így az elég egyértelmű volt számomra, hogy most sem lesz másképp. Olcsó, könnyen dekorálható és mivel újrahasznosított papírból van, még környezetkímélő is.  Ezen felül szívesen nyúlok a természet adta szépségekhez, így egy kicsit azt is becsempésztem a Lidls termékek mellé.

Mivel az elmúlt néhány posztban kicsit bővebbre eresztettem a billentyűzetet, ezért most engedem, hogy helyettem inkább a csomagocskák meséljenek.

Rám, csak annyiban volt szükség, hogy az alapanyagokat összeválogassam. Más már nem is kellett, mert a csomagok ahogy meglátták azt a sok szuper dolgot amit nekik szántam, már be is csomagolták magukat:

 

Remélem legalább annyira élvezetes megnézni ezt a kis videót, mint amennyire mi élveztük elkészíteni!

Mert én nagyon élveztem a projektet, és mosolyogva nézem a végeredményt. Köszönöm szépen a Lidl Magyarországnak a bizalmat a lehetőséget és az inspirációt! Illetve nagyon szépen köszönöm  a Férjemnek a segítséget, mert nélküle biztosan nem jöhetett volna  létre. Nagyon szeretek Veled együtt dolgozni, és köszönöm a türelmedet a kitartásodat és, hogy számíthatok rád!!

Remélem, hogy találtatok benne egy kis inspirációt és megvalósítható ötletet! Írjátok meg, melyik tetszik a legjobban!

Ha pedig esetleg nem szeretnétek bíbelődni vele, csak szerezzétek be az alapanyagokat, és hagyjátok ott az ajándékokkal… hátha becsomagolják magukat :)

 

No Comments

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

×