DIY

3+1 tematikus ajándékdoboz karácsonyra: ajándékozz időt

2018. 12. 09. 5 hozzászólás

 

Sokszor az ajándékok kitalálása okozza a legnagyobb fejtörést így karácsonykor, de gyakran előfordul az is, hogy hiába találtunk ki valamit, nem tudjuk beszerezni. Ebben a posztban mindkét problémára található megoldás, mivel a Lidl-el együttműködésben ötleteket hoztam viszonylag egyszerű, ugyanakkor szerintem klassz karácsonyi ajándékra.

Azt gondolom, hogy napjainkban az egyik legtöbb, amit a szeretteinknek adhatunk ajándékba, a valamire rászánt idő… mert hiába ugyan annyi van belőle nekünk is mint a “régi embereknek”, valahogy azt érzem állandóan rohanásban vagyunk, legózunk az időnkkel, logisztikázunk a káoszban. Az ajándékcsomagokat, amelyeket az alábbiakban bemutatok ránézésre nem sokkal többek, mint egy szimpla doboz tárgyakból összepakolva… de a tárgyakat igazán egyszerű megölteni szeretettel! Mutatom mire gondolok!

  • Beszélgessünk egy jót csomag

A finom kávét és a forrócsokit is körül lengi egy hangulat, ami beszélgetésre invitál mindenkit. A csomag összeállításánál az egyszerűségre törekedtem. Itt a legfontosabb az, hogy akit megajándékozunk, azzal valóban szánjunk időt arra, hogy az ajándékból fogyasztva beszélgessünk egy jót. Fontos, hogy a mindennapok rohanásában ne hagyjuk elveszni ezt az ajándékot. Itt igazán nem a tárgyak a legfontosabbak, hanem a mi időnk, amit szintén becsomagolunk láthatatlanul a kávé mellé, hogy aztán aki kapta, ugyan olyan szeretettel vegye elő, mint ahogyan mi azt bele tettük.

A doboz tartalma:

  • Kávé
  • Forrócsoki
  • Gyertya
  • Keksz


Delux Ethiopia Anderacha pörkölt szemeskávé fa horóban, Deluxe Amazonas Étcsoki cseppek forró csokihoz, Favorina Christmas Biscuits; Melinera üveges illatgyertya (A csomag összértéke: 4 647 Ft)

A dobozba tehető még: tea, bögre, kiskanál, kandispálca, teatojás, bögre alátét

A doboz lelke: egy kis üzenet, ami arról szól, hogy üljetek le együtt meginni egy kávét vagy forró csokit – vagy akár mindkettőt -, gyújtsátok meg a gyertyát, hallgassatok zenét – akár egy általad összeállított zeneválogatás CD is betehető a csomagba – és beszélgessetek. Én azt gondolom, hogy ajándék lesz ez mindkettőtöknek!

  • Mozi este együtt doboz

Jómagam nagyon szeretem a filmeket, ebből kifolyólag igazi örömmel tölt el az is, ha filmet ajánlhatok, vagy ha filmet ajánlanak nekem amit még nem láttam. Ugyanakkor veszélyes terep, jól kell ismerni a másik ízlését hozzá, így megköveteli az odafigyelést ez a csomag is. Nassolni viszont szinte mindenki szeret filmnézés közben… éppen innen jött az ötlet, hogy egy filmezős-nassolós kid dobozt állítsak össze. (Meg onnan, hogy egyszer már kaptunk hasonlót, és nagyon örültünk neki.) A mindennapi rohanásból kikapcsolódva szerintem mindig jó megnézni egy klassz filmet. Az, hogy ezt velünk teszi-e aki kapja a csomagot, vagy valaki mással, már attól függ, hogy mi hogyan szánjuk.

  • A doboz tartalma:
    Zöldség chips
  • Chips
  • Kréker
  • Mézespuszedli
  • Cider
  • Mikrós popcorn
  • + saját készítésű karamellás popcorn

Snak Day Crisps; Deluxe Zöldség Crisps; Snack Day vajas popcorn, Favorina Gingerbread Heart, Karlens körtés cider (A doboz összértéke: 2523 Ft)

A dobozba tehető még: DVD filmekkel, lista filmajánlóval, esetleg ha jobban tematizálni szeretnénk a csomagot, akkor kedvenc filmes tárgyak, illetve bármilyen nassolnivaló és üdítő amit szeret aki kapja a dobozt.

A karamellás pattogatott kukoricának bevallom félve láttam neki, mert egyszer már próbáltam, és katasztrofális lett. Nem úgy most! Pillanatok alatt elkészültem vele! Annyit azért hozzáfűznék, hogy nem tudom, hogy meddig áll el, így talán érdemes frissen elkészíteni mielőtt oda adjuk a csomagot. A recepthez kattints IDE.

A filmes csapó fekete kartonból készült. IDE kattintva elértek egy kis segítséget az elkészítéséhe. Annyit fűznék hozzá a sablonomhoz, hogy nyugodtan lehet magasabb is (ami a képen 14 cm, lehet akár 18 cm is), és a csapó része alá, akár egy kis üzenet is kerülhet.

A doboz lelke: Egy kis levél, amiben megmagyarázzuk, hogy miért ezt a csomagot kapta, mire gondoltunk miközben összeállítottuk, esetleg miért választottuk azokat a filmeket. A személyes gondolatok teszik igazán értékelhetővé a csomagunkat.

  • Hygge – béke, nyugalom, én-idő doboz

Hygge (ejtsd hügge) jelentése: manapság igazán trendi dán szó, amit “nehéz szavakba önteni, talán még nehezebb lefordítani. Ha mégis el szeretnénk valahogyan magyarázni, akkor nagyjából azt az életérzést öleli fel, amelyet leginkább a boldogsággal, a harmóniával, a jólléttel azonosíthatunk. Hívhatjuk a meghittségteremtés művészetének, a lélek otthonosságának, a megnyugtató környezet élvezetének vagy otthonos együttlétnek”

Ennél a doboznál a megajándékozottnak szeretnék egy kis „időt adni”, amit magára fordíthat. Különösen jó ez annak a szerettünknek, aki állandóan rohan, soha meg nem áll, sokszor fáradt, sokat tesz másokért. A pihenés mindenki számára fontos, így ajándékozási szándékunk legyen az, hogy erre kérjük szerettünket. A csomag összeállításánál érdemes figyelni arra, hogy a színek harmonizáljanak a dobozban, hogy már maga a doboz is nyugalmat árasszon magából.

A doboz tartalma:

  • Puha, meleg házi zokni
  • Bögre
  • Tea
  • Aromaterápiás készlet
  • Gyertya
  • Egy kis keksz

Christmas puha Zokni; Deluxe Tea; Favorina Spiced Biscuit; Melinera Tömbgyertya; Deluxe Aromaterápiás szett (A doboz összértéke: 5 791 Ft + a Ernesto dupla falú thermo üveg bögre 2db, 2 499 Ft, de csak egy került a csomagba)

A dobozba tehető még: könyv, meleg pokróc, kötött pulcsi, méz, notesz, toll, színes ceruzák, színező, még több gyertya, mécsestartó… bármi, ami harmóniát és nyugalmat áraszt magából.

A doboz lelke: Bár már belátom, korán sem annyira egyszerű szépen elrendezni a doboz tartalmát mint elsőre hittem, de talán éppen ezért ad egy kis pluszt az is, amennyi időt mi ebbe belefektettünk, hiszen a végeredményen meglátszik az is. (bár ez az összes doboz esetében így van). Egy kis levelet pedig itt is mindenképpen mellékeljünk arról, hogy mennyire értékeljük a szerettünk fáradozásait, hogy mennyire felnézünk rá, és hogy miért szeretnénk ha időt fordítana magára és egy kis kikapcsolódásra. Mint fentebb is írtam, a személyes gondolatok töltik meg a dobozt szeretettel, érzésekkel, és mindenkinek jól esnek a csak neki szóló kedves szavak.

  • +1 Sajttál

Kilóg a sorból sok tekintetben, ugyanakkor mégsem. Egyszerűen ha már pont ilyen jól jött ki az időzítés, nem hagyhattam ki. Ezt a tálat nem én állítottam össze. Nővéreméktől kapta a Férjem néhány napja, születésnapjára. Szerintem egyszerűen gyönyörű, és azt hiszem érthető, hogy miért szerettem volna nektek megmutatni. A sajtok többsége – legalábbis azon információim alapján, amit Nővérem megosztott velem – szintén a Lidlből van (írtam az előző posztban, hogy amúgy is az életünk része a bolt, most itt az élő példa), így ez sem igényel különösebb utánajárást beszerzés tekintetében. Nővérem extraként még utána is olvasott a sajtoknak, mi meg csak ámultunk és bámultunk, és alig-alig merünk hozzá érni. Egyszer már én is ajándékoztam egyébként sajttálat egy barátomnak, és az is osztatlan sikert aratott, így bizton állíthatom, hogy a gasztronómia kedvelőinek tetszeni fog ez az ajándék. Alá most egy nagy vágódeszka került (ami pont jól jött, mert nagy nem volt eddig), én amikor készítettem, egy szép üvegtálat használtam erre a célra.


A tál tartalma:

  • Füstölt parenica
  • Zöldfűszeres holland farmer
  • Paprikás kecskesajt
  • Brie sajt
  • Camambert
  • White stilton
  • Narancssárga chedar
  • Márványsajt
  • Mozzarella golyó
  • Szőlő
  • Gránátalma
  • Snack kolbász
  • Dió

Remélem sikerült néhány ötletet adnom nektek, hogy idén mit is varázsoljatok a fa alá! Legyen az bármi, szerintem a legfontosabb hozzávaló. amit beletehettek tényleg a személyes gondolatok és a szeretet! Áldott készülődést Nektek!

Műzli cica úgy néz ki már választott! Te melyiket fogadnád el a legszívesebben?

A blogbejegyzést a Lidl Magyarország szponzorálta.

#whatreallymatters #szponzorálttartalom

5 hozzászólás

  • Orsi 2018. 12. 11. at 10:31

    Kedves Réka,
    Nagyon jó ötleteket adtál, szerintem ennél kevés jobb ajándék létezik, és bárki kapja örülni fog neki.
    Én is hasonló ajándékon gondolkodom valakinek.
    Áldott Ünnepeket Nektek!

    • Reka 2018. 12. 11. at 18:52

      Kedves Orsi!

      Nagyon örülök, hogy tetszett! Kíváncsi vagyok te milyen jellegű csomagot állítasz össze!? Áldott karácsonyi készülődést Neked!!

      • Orsi 2018. 12. 12. at 13:43

        Én idő csomagot. Meleg papucsot és néhány kényeztető kozmetikumot pakoltam bele. Olyasmiket amit szívesen használna, de azért nem veszi meg magának. Úgy gondolom ennyi törődés mindenkinek jár.

  • Zsu 2018. 12. 11. at 18:01

    Én is Lidlből vásároltam össze a karácsonyi csomagokat októbertől kezdve, nagyon jó és különleges gasztronómiai ajándékokat lehet belőlük összeállítani :)

  • Leave a Reply

    Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

    ×