Trnd projekt Nivea Micellás sampon teszt

2018. 08. 28. 4 hozzászólás

Talán akik régebb óta olvastok tudjátok, hogy nem igazán vagyok az a lány, aki képben van a legújabb szépségápolási szerekkel, sőt használni is egy elég szűk palettát használok.  Éppen ezért ritka a blogon a hasonló bejegyzés, mert akinek olyan jellegű információkra van szüksége, hogy egy-egy ilyen termék mennyire jó vagy nem jó, és milyen tulajdonságokkal rendelkezik, az megtalálhatja a nálam sokkal informáltabb bloggerek oldalán amit keres.

De nőből vagyok azért, tehát azért én is szeretem a jó illatú, jó minőségű termékeket. Ráadásul a Trnd-ről is szerettem volna már írni nektek, csak éppen régen vettem részt ilyen projektben utoljára, így nem volt alkalmam. Nah de most!

Trnd? Az mi?

A Trnd egyfajta közösségi oldal, ami a jó marketinget szolgálja. Arról van szó, hogy egyes termékeket a szokásos reklám helyett a közösség erejével, a mi tapasztalatainkkal reklámozzák. Amolyan szájról-szájra terjedő módszerrel, ami egyébként őszintébb és hatásosabb lehet mint egy-egy tévé kampány. Legalábbis szerintem mindenképpen. Kicsit olyan ez, mint amikor egy márka a bloggerekkel működik együtt termékért cserébe, csak ehhez nem kell feltétlenül bloggernek lenned, hogy te is a részese legyél. Valós kötöttség nincsen, a lelkiismeretedre van bízva, hogy mennyire veszel részt a kampányban a termékért cserébe… de azért illik viszonozni a dolgot, mert sokak munkája van abban, hogy eljusson a termék hozzánk.

Regisztrálsz a felületen, kitöltesz néhány kérdőívet, majd érkezik a jelentkezési kupon egy-egy kampányra, amiről eldöntheted, hogy érdekel-e, szeretnél-e jelentkezni. Ha igen, és bekerülsz, akkor érkezik hozzád az adott termék tesztelésre, neked pedig annyi dolgod van, hogy elmondod a véleményedet az oldalon, vagy ha akarod akár más közösségi felületeken is, illetve bevonhatsz ismerősöket is a dologba, megmutatva nekik az adott terméket, esetleg nekik is adva belőle – hiszen legtöbbször úgy érkezik a termék, hogy másoknak is jusson.

Alapvetően nekem az egész Trnd filozófia tetszik, mert ha már ilyen mértékű fogyasztói társadalomban élünk, akkor már legalább tényleg tudjunk hiteles forrásból tájékozódni, hogy mit érdemes megvenni. Ráadásul itt a márkákhoz is komolyan visszajut a visszajelzés, ami számomra nagyon szimpatikus.

Amit viszont én személy szerint szem előtt tartok, és tanácsolok Nektek is, ha regisztráltok, hogy nem kell mindenre jelentkezni csak azért mert ingyen van. Éppen azért vettem régen részt projektben, mert soha nem jelentkezem olyan termék tesztre, ami már leírásból is hidegen hagy. Nincs szükségem arra, hogy még több szemetet termeljek otthon, csak azért mert ingyenes. Ami viszont érdekel, arra érdemes.

Mi? Cella? Sampon? NIVEA

Így jelentkeztem most és kerültem be a NIVEA Micellás sampon tesztelői közé. Éppen elfogyott a samponom, gondoltam kipróbálok valami újat. Ami miatt felkeltette az érdeklődésemet, az az, hogy nem tartalmaz szilikon, ami az én kis fejembe egyből összekapcsolódott azzal, hogy akkor természetes(ebb) samponnal van dolgom, aminek elsőre örültem, aztán utána néztem, hogy nem eszik azért olyan forrón ezt a természetességet, de végül is jobb mint egy szilikonos. Nem?

Kétféle termék érkezett tesztelésre,  a tisztító sampon citromfű kivonattal és az erősítő sampon vizililiommal. (Mindkettőre kattintva megnézhetitek annak Krémmánia értékelését, és összetevőit.)

A micellákat gondolom nem kell bemutatnom, már elég régóta zárják magukba a különböző szennyeződéseket a kozmetikai iparban. Most éppen a hajunkon lévőket. És meg kell mondanom, hogy nem is rosszul teszik ezt, a hajamat tényleg tisztának és könnyűnek érzem tőle.

Főként a citromfüvesről szeretnék írni, mert az erősítőt egyszer próbáltam ki, és sokkal kevésbé tetszett mint a citromfüves. De azért hozzáteszem, hogy a hajam dús érzetű lett tőle, az biztos.

Először csak a teszt hatás kedvéért nem használtam mellé balzsamot, de az az igazság, hogy nem is kell, és ezt egy abszolút nagy előnye, szóval ha pontokat kellene gyűjtenie akkor erre kapna egy piros pontot a termék. Amit viszont megfigyeltem, hogyha hajszárítóval szárítom utána  a hajam, akkor úgy nézek ki, mint akit megrázott az áram, és ez napokkal később sem múlik. A baba hajaim ez a sampon és hajszárító igazi oroszlánt csinálnak az amúgy alapjáraton egyenes hajamból.  Ellenben ha simán megfésülködök hajmosás után és hagyom, hogy maga száradjon a hajam, akkor szép, fényes és puha lesz tőle, ami arra késztet, hogy babráljak a hajammal.

Nagyjából 2 hetente háromszor szoktam hajat mosni, meghatározatlan napokon, és ezen ez a sampon sem változtatott. Általában 2 nap kiengedd hajat követ vagy kettő lófarok, majd időm függvényében jön a hajmosás. Most éppen a harmadik napon csak félig fogtam fel a hajamat, tehát csak a töveknél érzek némi kritikára okot adó zsírosodást. Szóval tekintve, hogy én ritka hajmosó vagyok – legalábbis úgy tapasztalom, ha az átlagot tekintjük –  akkor elmondható, hogy egy újabb piros pont a samponnak.

Habzását tekintve egyébként barátnőktől jött a visszajelzés, hogy nem habzik eléggé, amit én azért nem érzékeltem, mert nagyrészt természetes alapanyagokkal dolgozó sampont használok egyébként, és mivel az ennél is kevésbé habzik, nekem jól esett kicsit újra HAB-osan hajat mosni.

Nos valószínűleg ennél átfogóbb képet és tesztet nem tudok nektek írni, viszont abszolút elégedett vagyok a termékkel… egyedül talán csak azért gondolkozom majd el a boltban ha legközelebb sampont veszek, mert az összetevői között piros jelzéses parfüm is van… ami viszont az én ízlésemnek kifejezettem tetszik (mármint az illat, és nem maga az összetevő), mert szeretek mindent ami citromos vagy citromfüves.  Azért elégedettebb lennék, ha még több természetes alapanyag volna benne.

U.I. : Kérlek szépen, hogy kommentben, üzenetben vagy akár Instagramon vagy Facebookon írd meg nekem, hogy tetszett-e a bejegyzés, olvasnál-e tőlem hasonlót… Fontos a visszajelzés, és azzal könnyebben tudok fejlődni is! Köszönöm! Legyen HAB-os, vidám Napotok!

 

4 hozzászólás

  • Szemes ZSófi 2018. 08. 28. at 20:59

    Kedves Réka!

    Nekem nagyon tetszett ez a bejegyzésed is, a trnd-t egyáltalán nem ismertem eddig, de annyira megtetszett, hogy regisztráltam is. :) Jó, hogy ilyen tudatos vagy, és csak azokba a projektekbe vágsz bele, amik igazán érdekelnek, amint lesz még ilyen arról szívesen olvasnék :)

    Zsófi

    • Reka 2018. 08. 29. at 10:16

      Szia Zsófi!

      Nagyon köszönöm, hogy írtál! örülök, hogy tetszett! Remélem, hogy a trnd is fog! :)

  • Veronika 2018. 08. 29. at 08:51

    Ugyanúgy vagyok ezzel, mint Zsófi. Köszönöm, hogy megismerhettem a trnd-t! :)
    Szívesen olvasnék hasonló bejegyzéseket tőled továbbra is (bár azért mértékkel).

    • Reka 2018. 08. 29. at 10:32

      :) bár azért mértékkel :) Ezen jót mosolyogtam. Azt hiszem nem is tudnék annál többször írni
      Remélem örömödet leled a trnd-ben :)

    Leave a Reply

    Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

    Rólam

    Nő. Feleség. Kislány. Nővér. Húg. Barátnő. Kolléga. Kézműves. Modell. Fotós. Blogger. Én.  Én vagyok, és: Őszintén?! Szeretek én lenni... néha nem, de talán ez nem baj, ilyen vagyok, talán ilyen vagy Te is... Olvass tovább

    INSTAHAB

    Legnépszerűbb Bejegyzések

    Címkék

    ×