Imádkozz többet, aggódj kevesebbet

Kicsit mókás, és talán magamnak bevallani kellemetlen is, hogy honnan kaptam egy kis üzenetet Istentől, hogy nem egészen úgy kellene mennem az úton, ahogy teszem. Mert ugyan tisztában voltam én azzal, hogy valamit nem csinálok jól, de nem “esett le”, hogy mi a gond.  Nem volt mit tegyen a jó Isten, ott szólt ahol biztos lehetett benne, hogy figyelni fogok rá, mert szeretem a szépet, és a kávét… Egy gyönyörű Catching Rainbows tumblerre írva üzent. “Imádkozz többet, aggódj kevesebbet”. 

Gyönyörűnek találom a Catching Rainbows termékeket, és talán tudjátok, hogy a Telefon tokomat is tőlük rendeltem meg, éppen ezért nagyon megörültem, mikor láttam, hogy bővült a termékkínálatuk, és már bögréik, poharaik és díszpárnáik is vannak.

A Catching Rainbows oldalán a “Habfürdő” kódot használva 20% kedvezménnyel vásárolhattok valami szépet

Szívesen mutatok meg nektek olyan termékeket amik szerintem megérdemlik a figyelmet, így kerül most ide ez a poszt… de nem csupán arról van szó, hogy nagyon tetszik nekem ez a tumbler/termosz pohár. Valami sokkal többet jelent, mint elsőre azt gondoltam, s talán ez is az oka, hogy kicsit váratott magára ez a poszt…

Akik régebb óta olvassátok a blogom, biztosan tudjátok, hogy hiszem, hogy Isten az, aki a mindennapjainkat egyengeti, hogy a Tőle kapott szeretet az, ami az életünket jobbá teszi, és hogy mindez nagy szerepet játszik az életemben. Azt viszont nem tudhatjátok, hogy ennek ellenére sajnos hónapokig nem mentünk el Istentiszteletre, mert mindig volt valami… valami kifogás. Bár nem csupán a templomban lehet hozzá közel kerülni, nekem azért fontos, hogy hétről-hétre egy kicsit koncentráltabban figyeljek rá.  De nem tettem. Korán reggel kezdődik, legalábbis számomra korán. Éppen ezért sokszor inkább csak átfordultunk a másik oldalunkra azzal, hogy “nem bírunk felkelni”… Meg persze volt, hogy nem is voltunk itthon, de nem is számít a miért.

Hogy ennek mi lett az eredménye? Egyszerűen csak kihagytam Istent az életemből. Mármint itt volt ő velem, de nem mindig jutott eszembe, hogy megfoghatom az ő kezét is ha baj van, nem csak aggódva tördelhetem a sajátomat. Hétről hétre, hónapról hónapra azt éreztem, hogy valami az életemben nem stimmel, de nem tudtam pontosan rájönni, hogy mi. A stressz viszont emészteni kezdett. Munkahelyi aggodalmak, egy-egy projekt miatt, egy kollégáért – barátért, néha azért, hogy képes vagyok – e megoldást találni vagy sem… Szomorúság amiatt, hogy mit nem tudok megtenni itthon, a ház körül, csak gyűlik a munka, a szennyes kosár kiömlik én pedig csak rohanok saját magam után… És egészségügyileg is vannak dolgok, aminek utána kell járni, ami bár nem komoly gond, de azért aggodalommal tölt el. Saját magammal pedig egyáltalán nem voltam elégedett, mert azt éreztem nem ilyen szeretnék lenni, nem tetszik ahol tartok, ami történik körülöttem.

Nem értettem, hogy mi történik, mert ezek a dolgok így – úgy mindenki életében jelen vannak, hiszen problémák mindig akadnak, eddig is voltak az én életemben is, de alig fordult elő, hogy ennyire felemésszenek.

Aztán egyszer csak rájöttem, hogy nem azzal van a gond ami az életemben van, hanem azzal, hogy nem adom meg a lehetőséget magamnak, hogy tisztábbak legyenek a dolgok.

Imádkozni is egyre ritkábban imádkoztam… Inkább csak a tudatom mélyen volt velem Isten, de alig – alig engedtem a tudatosság szintjére. Holott már régen világossá vált, hogy minden vasárnap amikor eljutunk templomba, csodálatosan választ kapunk egy kérdésre ami foglalkoztat bennünket. Lehet, hogy nem a lelkész fő üzenete az, ami akkor a legtöbbet mondja, lehet hogy csak egy mondata, de minden alkalommal ad egy kis útmutatást és egyértelmű választ Isten valami olyasmire ami akkor foglalkoztat. Én mégis inkább az aggódást választottam helyette.

Kicsit elgondolkodtam most, hogy itt hagyjam-e a fentebbi sorokat, mert talán túl személyesek. De már leírtam… és hozzátartozik a teljes történethez.

Múlthéten vasárnap Instán fogalmaztam meg az alábbi sorokat, nem sokkal az után, hogy végre újra ott ültünk Istentiszteleten:

“Hetek óta arra vártam, hogy mikor leszek újra az a könnyed lelkű lány aki régen. De talán be kell látnom, ahogy az ember idősebb lesz, a lelke is nő vele mint a többi testrésze, és ahogy nő, egyre nehezebb is lesz a súlya. Idén hatalmasat nőhetett a lelkem, mert nagyon nehéznek érzem… Ahogyan a kamaszkorban fájnak az ember csontjai a hirtelen növéstől, talán ilyenkor, fiatal felnőttként is valami ilyesmi történhet az ember lelkével. Már többet láttunk, többször csalódtunk és kerültünk szembe a tehetetlenség letaglózó erejével. Hetek óta arra vártam, hogy történjen valami, és legyen újra könnyű a lelkem. De ma rájöttem, hogy nem a lelkemnek kell könnyebbnek lennie, hanem nekem nyitottabbnak arra, hogy elfogadjam, hogy vannak nehéz és megoldhatatlan dolgok az életben, de az, hogy ez így van még nem teszi az életet rosszá, és nem jelenti azt, hogy tévesen gondoltam eddig azt, hogy szép az élet. Mert szép, sőt csodálatos…”

A legnehezebb dolog talán keresztényként – vagy talán csak számomra nehéz – megérteni azt, hogy miért történnek rossz dolgok, ha Isten jó… és ahogy fentebb is írtam, talán ez ilyen korban még elgondolkodtatóbb, még nehezebb, mert már többet láttunk mint gyermekként… Ennek ellenére én hiszem, hogy mindennek megvan a maga oka, csak nem mindig érti az ember. Éppen ezért nem mindegy, hogy mennyire van jelen Isten az életünkben… Mert amit nem érthetünk meg emberi szemmel, azt segít elfogadni nekünk a Szentlélek.

Ma már a második vasárnap volt, hogy újfent megküzdve a reggeli fáradtsággal össze szedtük magunkat, és elmentünk templomba. Az élet nem lett könnyebb a múlthéten, és még a férjem szeretett nagymamájának az elvesztését is meg kellett élnünk, de valahogy most úgy érzem, éppen a “nagyobb lelkem” súlyához erősödök.

Nem tudom mit hoznak az új napok, de amíg nap mint nap emlékeztetem magam, hogy aggodalom helyett inkább Istenhez forduljak és ne egyedül akarjam megoldani a dolgokat, hanem bízzak benne, addig az életben is könnyebben megláthatom a csodát.

Holnap eljön a Szenteste, mindenféle külső elvárásokkal teletűzdelve a világ által. Bár eddig messziről elkerült sajnos a karácsonyi hangulat, és nem hittem, hogy jó lehet  most mégis úgy érzem szép és békés lesz az ünnep, mert a lelkemet nyugodtság tölti meg.

Ti se aggódjatok, hogy minden elég tiszta, finom és szép – e, mert az ünnepben nem a külsőségek a fontosak, azok csupán kellékek és díszletek, amikben gyönyörködhet a szemünk, és ami jól eshet a lelküknek… de csupán akkor, ha az aggodalom, a kapkodás és a nyugtalanság nincsen ott velük. Ahhoz pedig, hogy ne legyen ott, a békességet kell a szívünkbe engedni, és észre venni mindazt a szeretetet ami körülöttünk van… akkor is ha valami nem elég tiszta, finom vagy szép. Mert a békességtől és a szeretettől az lesz.

Bár sajnos nem lesz ilyen gyönyörű, havas és fehér mint a képeken, de kívánom nektek, hogy

Legyen Áldott Karácsonyotok!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Weboldal (ha van):
Írd be a képen látható szöveget a mezőbe:

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..